Mi a szín? Mi az árnyalat? Hogyan jön létre? Hogyan mérhetjük? Hogyan hat ránk? Ki mit lát ebből?

Megannyi kérdés merül fel életünk egyik legalapvetőbb részével, ami annyit jelent hogy a fény természetes jelenségéből adódóan különböző hosszúságban érkezik hozzánk, ami egy tárgyon elnyelődik vagy visszaverődik.

A színek kifejezik hangulatunkat, érzéseinket, gondolatvilágunkat. Működhet tudatosan vagy tudat alatt is.

Szín történelem. Hogyan is jutottunk el idáig?

A barlangrajzokon látjuk legelőször, amelyen különböző földfestékeket, kőzeték-ércek zúzalékát használták az őskor művészei.

Legrégebbi feljegyzések az i.e. 7.8. sz-ból valók, az Upanisádok leírásából származik, mely a víz, a tűz és a föld elemekből származtatta a vörös, fehér, fekete színeket.

Az ősi Egyiptomban, a szerveknek és az égtájaknak tulajdonították a színeket: Kelet: sárga, gyomor, Nyugat: fekete, belek, Észak: vörös, tüdő, Dél: Fehér, máj

Arisztotelész a négy őselemhez, az érzetet az ősszínhez(kék, zöld, sárga, vörös) párosította. Micsoda tudás, igaz?

A középkorban fehér, fekete, vörös, kék, sárga, barna zöld színt használták. Mint régebben is minden színnek megvolt a maga jelentése, ezért szavak nélkül is tudták a másikról milyen helyzetben van jelenleg.

1810-ben. J. W. Goethe megalkotta a Színelmélet felé c könyvét, melyben a szín természetéről és az ember színérzékeléséről írt.

Két színkört alkotott, foglalkozott színharmóniával, a színhőmérséklettel és a szín az ember érzelmeire való hatással. Megalkotta a kombinációs trendet, amit mai is használ a szakma.

Hölzer 12 színű kromatikus színkört, Munsell hengeres testet, amire a nyomdai szabványok épülnek, Runge színgömböt, Schrödinger színkúpot -A színek beosztáshoz a térbe kell kilépni a tökéletesebb meghatározás szempontjából.

Ewald Hering német fiziológus megalkotja az ellen szín elméletet, amely három ellentétes színpárt állít fel: kék-sárga, vörös-zöld, fehér-fekete.

Sárga+vörös+zöld=fehér. A fekete a fényinger hiánya.

” A színérzékletet a fényinger intenzitása és a szemünkbe jutó fény alkotórészeinek egymáshoz viszonyított arányainak mértéke határozza meg”

Az 1960-as években Brent Berlin és Paul Kay kutató Urak közel 100 különböző nyelvet tanulmányoztak színek elnevezésében, így a magyart is és arra a következtetésre jutottak, hogy a nyelvekben használt színcsoportok szoros egyezőséget mutatnak.

Ezek az angol színnevek a következők: white, black, red, yellow, blue, green, brown, grey, purple, orange, pink

Sok tudós foglalkozott színelméletel, színköröket alkottak. Rájöttek, hogy nem csak a síkon, hanem a térben is kell dolgozni a színekkel.

Szeretném kiemelni Nemcsics Antal Professzor Urat, aki színdinamikát tanított itthon és Neumann László matematikus Urat, akik  megalkották Coloroid színrendszerükethttp://nemcsicsantal.papa.hu/hu/nemcsics-antal-coloroid-szinrendszere

Ez mellett a Metro színvilágát, több lakótelep színharmóniáját alkotta meg.

A Professzor kerületünk lakója volt  2019-ben elhunytáig.Legyünk büszkék!!

Hogy is történik a színérzékelés?

A fény a  szembe hatolva a retinán ingert kelt, ami eljut az agyba s ott egy érzetet kelt.Ha az összes fény egy hullámhosszon érkezik a szembe, azt fehérnek érzékeljük.A fehér a szivárvány, azaz a spektrum összes színét tartalmazza, azaz:  a vörös, a narancs, a sárga, a zöld, a kék, az indigó és az ibolya színeket sorakoztatja fel.

Három alapszínt határoztak meg, ezek az elsődleges színek– a piros, a sárga és a zöld – ezen színek segítségével lehet kikeverni a többi színt.

Másodlagos színek:

piros+sárga= narancs

piros+kék=lila

kék+sárga=zöld

Harmadlagos színek: szürke, barna, türkiz, bíbor,

Színkeverés
A színkeverés két elterjedt módszere az additív, összeadó (RGB) és a szubsztraktív vagy kivonó (YMC) színkeverés.

Kivonó színkeverésnek nevezzük, ha széles tartományú fehérből kezdjük kivonni a színeket, s ezekből ebből jön létre a bíbor, cián, sárga szín. Ez akkor jön létre, amikor a tárgyról visszaverődik vagy rajtuk áthalad a fény. S ezek keverékéből áll össze a fekete szín.

Összeadó színkeverésnél a vörös, a zöld és a kék színeket használjuk. Ha ezeket a fénysugarakat egymásra vetítjük: fehér szín lesz az eredmény.

Színek csoportosítása

A színeket megjelenésük alapján is csoportosíthatjuk:

  • tárgyak színei
  • terek színei
  • felületek visszatükröződéséből adódó színek
  • különböző folyadékok színei

Festésnél fontos a színek harmonizálása, ez lehet egészen vad – de lehet szolíd, egyszerű. Fiatalabb koromban jobban szerettem a vadat, mostanság törekszem az egyszerű pihentető színeket használni otthoni festésnél. Ettől függetlenül a sárga, piros és a zöld a kedvenc színem.

A színválasztás nem korfüggő mindettől függetlenül, nagyon meghatározó a TREND: kérem szépen, lehet extrém és lehet rendhagyó finom pasztell színek, a Pantone cég idén a kobaltkék árnyalatot választotta meg az 2020-as év színének.

De a Behr sem elhanyagolható: https://www.behr.com/consumer/inspiration/2020-color-trends/

Mi az igazság? Szerintem a lelkünk adja meg mi az, ami számunkra a legjobb.. Tehát a Trend mi magunk leszünk remélhetőleg. Ahány ház annyi szokás, a lakberendezők, a festőszakma, mi magunk emberek igyekeznek álmainkat megvalósítani. Második kritérium a meglevő vagy az új berendezés. A lecke fel van adva. A keverésekből különböző kombinációk által különböző árnyalatokat tudunk létrehozni. Az árnyalatoknak növényi, élőlények, természeti helyszínek,  vagy egyéb, sőt fantázianeveket adtak-adnak,

A színválasztásnál fontos, hogy felismerjük az árnyalatokat.

Ez az oldal segíthet ebben: https://color.adobe.com/create/color-wheel/

Jó móka, ha otthon színes ceruzával, vízfestékkel, akár gyümölcsöt, virágot egyebet felhasználva színkört állítunk össze.

Nagyon jó dolognak tartom, hogy rengeteg felnőttnek készült színező kapható, rendkívül inspiráló és megnyugtató ezekkel is dolgozni, játszani.

Színválasztás

Fő a nyugalom!

Gondoljuk át sokszor, rengeteg újság, honlap, kiállítás foglalkozik színválasztással, tervekkel. Akár egy hozzátartozó, barát, akár szakember meginterjúvolása is sokat jelenthet.Készüljünk rá, csendben – békében. Gondoljunk arra, lehet sokáig nézzük ezt a színt, vessünk össze minden érvet és ellenérvet a választásnál.

Vonjuk be minden hozzátartozónkat családon belül.

Fontos az egyetértéssel megteremtett harmónia! Figyeljünk oda melyik lakóteret mire használjuk. Pl a gyerekszoba – lehet szolíd, de lehet színes is – mi az amire a gyereknek szüksége van? De bármi másra is igaz ez a feltevés.

Fehér szín: Tisztaság, ártatlanság, a fény, transzcendencia, a béke és az egyszerűség színe

Sárga szín: zöldessárga és narancs közötti árnyalatok

élénk sárgák: vidám, optimista, kreatívvá tevő szín

okker komolyabb

narancs, meleg de elképzelhető néninem “izgató” hatás

Piros szín: narancs és a bíbor közti árnyalatoknagyon erőteljes szín, forró hangulathoz a legideálisabb .

Barna szín: Föld szín, békés és nyugodt – kiegyensúlyozott hatást kelt a bézstől a sötétbarnáig terjedő árnyalatban

Kék szín: türkiztől  az ultramarinkékig terjedő színek hűvös, kiegyensúlyozott, az ég és a levegő jelképe, de ugyanakkor nyugtató hatást kelt

Bíbor és Lila szín: átmenet a vörös és a kék színek között, vágyakozást, várakozást  kifejező szín. De jelképezi a római császárok ruháját, Krisztus vérét

Zöld szín: Föld szín, az üdeség, a tavasz a megújulás színe, tart a sárgászöldtől a sötétzöldignyugtató, kiegyensúlyozott szín – bárhová alkalmazható

Fekete szín: gyász, alázat színe

Sokaknak nehéz egy keskeny kártyacsíkból választani s elképzelni milyen lehet az nagyban. Ilyenkor kis mennyiséget keverünk és különböző fényt érő területeken, különböző megvilágításoknál döntünk a megfelelősségről vagy változásról.

Nehezebb az eset, ha kapunk egy mintát (letépett tapéta, faldarabka)

Fontos szempont, ha több színt kombinálunk egymással ne csak az árnyalat passzoljon, hanem az arányok is.

Itt is működik az Aranymetszés szabálya, egy szakaszt úgy bontunk két részre, hogy a kisebbik aránylik a nagyobbhoz, és a nagyobb az egészhez. Jelölése a(Φ, φ) fi , Pheidiasz görög szobrász nevéből származik, aki gyakorlatban is alkalmazta ezt a szabályt.

A falunk fényét is ki kell manapság választani:

Matt: ideális beltérben, kisebb hibákat elfedi

Selyemfény: jobban tisztítható, de kiemeli a hibákat, viszont kiemelhet bizonyos elemeket

Nem elég a falszínt kiválasztani, vegyünk figyelembe minden egyes tárgyat, fényviszonyt ahhoz hogy jól döntsünk. A színek hol erősítik, hol gyengítik egymást. Fontos, hogy a színfoltunk kiemelje azt ami számunkra fontos ezért ne vesszünk nagyon el a részletekben, de gondoljuk át alaposan a kombinációkat, hogy megfelelő környezetet teremtsünk magunk és hozzátartozóink számára.

Jó egészséget, kitartást s mindentől függetlenül mosolyokkal teli szép tavaszt kívánunk !